Csillagok, amelyekhez most nem kellett távcső

Nyílt Napokat és Nakamura-Tome szakmai napot tartott az M+E a Star Wars jegyében

2023. október 20., péntek, 06:00

Címkék: forgácsolás M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft.. Mitsubishi nyílt nap Star Wars Walter Tool

2023. október 11-én és 12-én tartotta hagyományos szakmai Nyílt Napjait az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. A nagyszámú érdeklődő a szakmai látnivalók mellett a cég által forgalmazott márkák nemzetközi képviselőivel is találkozhatott.

A Star Wars tematikát azonnal előre vetítette a betoppanó vendégeket fogadó MyArtoo robot. Elkészítésével az Enterprise Group a Star Wars filmekből jól ismert R2-D2 méretarányos és valósághű klónját alkotta meg. Egy olyan robot jött létre, mely minden olyan mozgásra képes, amire filmes karaktere is, érzelmeit pedig fényekkel és hangjelekkel ki is tudja fejezni. Aki pedig a Nakamura-Tome WY-100II 2 revolverfejes eszterga munkaterébe is bepillantott, az egy fénykard markolatát láthatta formálódni.

A kétnapos rendezvény első napját Nakamura-Tome szakmai napnak szentelték, a bemutatókkal erősen a japán gyártó technológiai erősségeire koncentrálva. Bár emellett minden egyéb kiállított gép és berendezés ugyanúgy megtekinthető volt, mint a második napon, mégis arra lehetett számítani, hogy a szakmai nap kevesebb érdeklődőt vonz majd. Nem így történt, az első nap is kifejezetten erősre sikeredett.

A Szakmai Napokon jelen lévő társkiállítók (Swisscool, Walter Tools, Enterprise Group) a precíziós forgácsoláshoz elengedhetetlen modern automatizálási-, szerszám- és szoftvermegoldásokról szolgáltak naprakész információkkal a látogatók számára. A kétnapos rendezvényen a BROTHER megmunkálóközpontok, a MITSUBISHI huzalos és tömbös szikraforgácsoló gépek, NAKAMURA-TOME  esztergák, és ROMI szerszámgépek mellett a SUGINO mosó- és sorjázó központ, valamint mikrobuborékos folyadéktisztító egység, illetve a FILTERMIST olajködelszívó egységek is helyet kaptak.

„Egy nyílt nap mindig új megvilágításba hozza a beszerzési döntéseket. – mondta Péter Szabolcs, az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. – Volt olyan ügyfelünk, akinek már minden elérhető információt és videót átadtunk a Brother vízszintes megmunkálóközpontról, de amikor a  saját szemével láthatta a gépet, akkor egyből máshogy viszonyult hozzá és a munkatársainak is meg akarta mutatni. A személyes jelenlét még mindig fontosabb a döntéshozatal során, mint ezer műszaki adat átküldése.”

A nyílt napok főszereplői tehát változatlanul a gépek maradtak:

  • Brother – H550Xd1 az új vízszintes gyors megmunkálóközpont /először Magyarországon/;
  • Sugino JCC-403 U-Jet – mosó- és sorjázó központ /először Magyarországon/;
  • Nakamura-Tome: WY-100II 2 revolverfejes eszterga;
  • Mitsubishi: MV2400S huzalos szikraforgácsoló;
  • ROMI – GL300M ferdeágyas eszterga;
  • ROMI – D800 függőleges megmunkálóközpont;
  • Filtermist olajködelszívó egységek;
  • Sugino mikrobuborékos folyadéktisztító egység.

A nyílt napokon tehát két valódi géppremiert láthattak az érdeklődők. A Brother új H550Xd1 vízszintes megmunkálóközpontja a hannoveri EMO kiállítás után egyből Szigetszentmiklós felé vette az irányt, így a fémipari világvásárt leszámítva Európában a magyar ügyfelek találkozhattak vele először élőben. Ugyanazokkal a OSG forgácsoló szerszámokkal és Nikken befogókkal látták el, mint amikkel Hannoverben is felszerszámozták a gépet. Az 1 557 × 2 990 mm alapterületű gép munkatere 600 × 580 mm, 30 állomásos szerszámtartója pedig 250 mm hosszú, 125 mm átmérőjű és 4 kg maximális súlyú szerszámokat képes kezelni.

A Brother új H550Xd1 vízszintes megmunkálóközpontja a hannoveri EMO kiállításról érkezett Szigetszentmiklósra

Szintén egy kiállításról érkezett a Sugino JCC-403 U-Jet mosó- és sorjázó központ, ami iránti az érdeklődés még a szervezők várakozásait is jócskán meghaladta. „Sok látogató érkezett határozott beruházási igényekkel, de a pályázatok hiánya és a piaci bizonytalanság miatt  többen a későbbi fejlesztési tervekhez gyűjtöttek információkat. Stabil lábakon állunk, ezért a csendesebb időszakok is beleférnek, hiszen hamarosan óhatatlanul újra növekedni kezd a piac.” – tette hozzá Péter Szabolcs.

Kevesebb gépkezelővel is nagyobb folyamatbiztonság

„A szerszámgép-kerekedők idén nagy hangsúlyt fektetnek a házi kiállításokra, mi pedig igyekszünk minden ehhez hasonló rendezvényen jelen lenni. A szakmai rendezvények nagy előnye, hogy élőben lehet megfigyelni szerszámgép-emulzió automatizált utántöltését végző Coolant Box működését és előnyeit – jelentette ki Böröcz Tibor, a Swisscool Kft. ügyvezető igazgatója. – Nagyon jó látni, hogy egyre több hazai üzem figyel a CNC-gépek emulziójának automatikus felügyeletére és kezelésére, hiszen a folyamatbiztonságot egyre kevesebb szakemberrel kell megoldani. A tavaly  már bemutatott Coolant LYNX hűtőfolyadék menedzsment rendszer most is sok érdeklődőt vonzott. Vannak, akik nem automatikus utántöltésben, csak az emulzió monitoringjában érdekeltek. Számukra idén egy új, nagyon költséghatékony megoldás jelent meg; a szerszámgép oldalfalára elhelyezett eszköz 0-24 órában mutatja az emulzió hőmérsékletét, vezetőképességét, koncentrációját és pH-értékét, egyszerre akár 12 szerszámgépet kezelve. Az adatok távolról, a felhőben is elérhetők.”

Molnár László

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

Média Partnerek