A korrózió elleni védelem, az ipari berendezések állapotmegóvása fontos szempont a nehézipari termelésben. Az energiatermelés, a bányászat, az olaj- és vegyipar, a vízgazdálkodás, a hajózás berendezései olyan extrém körülmények között termelnek, ahol a tartósság mellett fontos a megfelelő üzemi teljesítmény biztosítása is. Az AkzoNobel olyan iparifesték-technológiákat fejlesztett ki, amelyek megfelelnek ezeknek a követelményeknek. Ezek a technológiák mostantól Magyarországon is elérhetők.
A környezeti hatások, a szennyeződések, a korrózió elleni védelem és épületeink, gépeink, egyéb berendezéseink állapotának megőrzése, valamint a biztonság egyre fontosabb szempont a termelésben. A Pulvertech Kft. ipari festékei erre a problémára kínálnak komplex megoldást. A vállalat teljes körű szolgáltatást biztosít a festékek szakszerű alkalmazása terén is.
A Magyar Korróziós Szövetség (HUNKOR) kezdeményezésére és közreműködésével – több éves kihagyás után – ismét megszervezett 16. Hungarokorr kiállítás és konferencia újra reflektorfénybe helyezte a környezetünk esztétikáját és biztonságát meghatározó felületvédelmi kérdéseket. A bevonattechnika aktualitásairól dr. Ostorházi László, a HUNKOR elnöke és az Ostorházi Bevonattechnika Kft. vállalkozási ügyvezetője beszélt a TechMonitornak.
Az Anuga FoodTec kiállításon a Nord Drivesystems az élelmiszeripar által támasztott követelményeknek megfelelő hajtáskoncepciókat mutat be. Az IP66/IP69K védettségű, változtatható sebességű, szabályozott hajtások a nagynyomású gőzfúvókákkal történő rendszeres tisztítást igénylő alkalmazásokban is használhatók.
A visszamaradó szennyeződések nemcsak a termék funkcionalitását és biztonságos használhatóságát befolyásolhatják, de a termelési lánc további szakaszaira is hatással lehetnek, mint például a bevonatkészítés, ragasztás, hegesztés, edzés, mérés, tesztelés és összeszerelés – amely folyamatok mind tiszta felületeket igényelnek.
Köztudott, hogy a szénacélból készült szerkezetek korrózióvédelmének egyik leghatásosabb módja a tűzihorganyzás. A cinkolvadék-alapú és általában 450 °C körüli hőmérsékletű fürdőkbe mártással kialakítható védőréteg képzésére szakosodott cinkkel bevonó üzemeket, illetve vállalkozásokat legnagyobb részt Európában összefogó, de az egész világra kiterjedő hatókörrel működő szakmai szövetség, az Európai Tűzihorganyzók Szövetsége (European General Galvanizers Association – EGGA) szervezésében három évenként rendeznek nemzetközi konferenciát, nagyszabású kiállítással bővített formában. A 23. ilyen rendezvényre, az INTERGALVA konferenciára legutóbb 2012-ben, Párizsban került sor.
Napjainkban a fém- és alkatrészgyártásban a tisztítás már a termelési lánc elengedhetetlen része. Az eljárás minősége és hatékonysága leginkább a megfelelő tisztítószerek és a folyamattechnológia megválasztásától függ.