Épületfelújítás Materiál festékekkel

A prevenció az egyik fontos fejlesztési szempont a magyar vegyipari gyártónál

2013. augusztus 22., csütörtök, 17:02

Címkék: épületfelújítás felületkezelés felülettechnika festékek Materiál Vegyipari Szövetkezet üvegtapéta festék

Az 1949-ben alakult Materiál Vegyipari Szövetkezet cégformája ugyan 64 éve változatlan, ám kisipari szövetkezetből mára a hazai vegyipar egyik jelentős középüzemévé fejlődött. Mindezzel együtt természetesen termékköre is jelentősen alakult. Az évek során a szövetkezet által gyártott lakossági termékek (kültéri festékek, ragasztó- és tömítőanyagok) megjelenésének kialakításában, összetételének meghatározásában komoly szerepet kaptak a fogyasztói igények.

 
A törekvés sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Materiál 2012-ben elnyerte a Business Superbrands címet. Szintén a tavalyi év jelentős eredménye, hogy a szövetkezet megkapta Európa egyik vezető digitális üzleti információszolgáltatója, a Bisnode AAA minősítését, amit azóta is folyamatosan őriz. Tripla A (Highest Creditworthiness) minősítéssel a magyarországi cégek csupán 0,63 százaléka rendelkezik.
 

Alapozás

A Materiál Vegyipari Szövetkezet évtizedek óta nagy gondot fordít arra, hogy a kínálatában megtalálható termékek ne csak kiváló minőségükkel vívják ki a felhasználók elismerését hanem esetleges problémák megelőzésében is a segítségükre lehessenek. A prevenciót, mint fontos szempontot figyelembe véve fejlesztette ki a cég a penészesedés kialakulását gátló AKROPENTA Penészgátló Alapozót.
 
Penészesedés kialakulását gátló AKROPENTA Penészgátló Alapozó termékcsalád
 
A vizes diszperziós mélyalapozó cement, beton, gipsz és műkő, illetve hagyományos falak gombaölő impregnálására, valamint nedves, párás helyiségek előkezelésére is kiválóan alkalmazható. Használatával a festék jobban tapad és egyenletesebben fed. Kapható 1 literes, 2 literes és 5 literes kiszerelésben.
 

Kültéri festék

Az AKROPENTA névre hallgató festékcsalád betoncserepek, pala, betonlábazatok vagy egyéb cement termékek védő-, illetve díszítő festésére kifejlesztett termék, amely lassan két és fél évtizede bizonyítja minőségét, tartósságát, továbbá esztétikumát. A vizes diszperziós, fokozottan időjárásálló, kiváló fedőképességű kültéri festék rögzíti és gátolja a régi betoncserepek pergését, palatetőknél pedig megakadályozza a komoly egészségügyi kockázatot jelentő azbeszt kiporlását. Három rétegben
alkalmazva több mint egy évtizeden át tartó megbízható minőségű felületet eredményez.
 
AKROPENTA festékcsalád
 
Az AKROPENTA jelenleg már 13, felhasználásra kész színben kapható. Az erős színek magas pigmenttartalma miatt vizes rendszerekben színezőpasztaként is használható. A termék 2, 5 és 18 kilogrammos egységekben, műanyag vödrökben kerül forgalomba.
 

Beltérre

A szilikon adalékot tartalmazó, enyhén selyemfényű diszperziós AKROLUX üvegtapéta festék általánosan alkalmazható lakóterek, erősen igénybe vett közösségi helyiségek üvegszövettel kombinált festésére, de alkalmas hagyományos beltéri felületek kiváló minőségű festésére is.
 
AKROLUX üvegtapéta festék
 
Az üvegszövet struktúráját teljes szépségében megtartja, kopásálló, mosható, valamint kiváló nedves dörzsállósággal rendelkezik. A festett felületek természetes páraáteresztését nem gátolja. Fehér színben kapható, és a kereskedelemben megtalálható diszperziós, illetve univerzális színezőpasztákkal színezhető. Az AKROLUX üvegtapéta festék 4 és 16 literes kiszerelésben kerül forgalomba.
 
http://material.hu
info@material.hu
A cikk megjelent a FELÜLET című magazin 2013. májusi számában
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek