A MEWA harmadszor lett Business Superbrand

A védjegy a B2B márkák erejét jelzi

2020. szeptember 03., csütörtök, 17:02

Címkék: Business Superbrands felület felülettisztítás MEWA Superbrands tisztítás tisztítóeszköz törlőkendő

2020-ban a MEWA magyarországi vállalata már sorozatban harmadik éve nyerte el a Business Superbrands elismerést. A védjegyet egy szakmai zsűri ítéli oda azoknak a vállalatoknak, amelyek a B2B területen erős márkát építettek és azt évről évre tovább tudják fejleszteni.

A MEWA magyarországi vállalata 2018 és 2019 után idén harmadszor is megkapta a Business Superbrands elismerést. Az ehhez kapcsolódó oklevelet Horváth László ügyvezető és Kanizsai Béla értékesítési vezető a MEWA budakeszi telephelyén vették át. „A zsűri ezzel a sorozatban harmadszor megítélt kitüntetéssel a MEWA márkafejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményét ismerte el” – emelte ki Kövesdy Gábor Business Superbrands márkamenedzser az oklevél átadásakor.

„Borzasztóan örülünk a díjnak, amiért én elsősorban kollégáimnak és minden munkatársunknak szeretnék köszönetet mondani, akik teljesítményükkel meggyőzték a zsűrit” – mondta Horváth László. „Büszke vagyok arra, hogy a MEWA harmadik alkalommal is Business Superbrand lett, és úgy gondolom, hogy ez az elismerés a fenntartható fejlődés és természeti erőforrások megóvása érdekében kifejtett erőfeszítéseinknek is szól” – fűzte hozzá az ügyvezető.

Kanizsai Béla értékesítési vezető (balra) és Horváth László ügyvezető (középen) és Kövesdy Gábor (jobbra) Business Superbrands márkamenedzser a Business Superbrands oklevéllel

„Az értékesítésben már 2018 óta Business Superbrandként beszélhetünk a MEWA-ról, ami komoly mértékben segíti szolgáltatásaink bemutatását” – húzta alá Kanizsai Béla.

A Superbrands védjegyre a vállalatok nem pályázhatnak. A vizsgált márkákat évente különböző gazdasági mutatószámok alapján a Bisnode vállalati adatbázisból, valamint ipartestületek és szakmai szervezetek ajánlásai alapján választják ki. Ebből pénzügyi és szakmai szempontok alapján keletkezett az a szűkített lista, amelyet a Business Superbrands Brand Council bizottsága értékelt. A szakértők döntése alapján született meg a Business Superbrands 2020. évi díjazottjainak listája.

Az elismerés kiválósági védjegy a magyar MEWA számára, amelynek márkaneve a legmagasabb színvonalú teljes körű szolgáltatást jelzi Magyarországon az ipari törlőkendők, az olajfelfogó szőnyegek és a mosóasztalok területén. A Superbrands elismerés reflektorfénybe állítja a márkákat, példaként és inspirációként szolgál az ágazat márkáinak fejlesztésére.

www.mewa.hu

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek